A kézilabdások után a Szombathely női röpisei is bajnokok az NB II-ben!

Vasi Sport Akadémia röplabdacsapata 2013-ban 100%-os teljesítménnyel megnyerte az NB II nyugati-csoportját. Majd az NB I-be jutásért a kelet bajnokával, a Szegeddel találkoztak. Hazai győzelem után (3-1), bár idegenben kikaptak (3-2), de az végsőkig kiélezett csatában az aranyszettben (15-7) a vasi csajok érték el előbb a 15. az NB I-et érő pontot.



VSA bajnokcsapata (2012/13, NB II nyugati-csoport)



És jött a történelmi NB I-es év. Bár ami a szombathelyi lányok számára nem sikerült túl fényesre. A fiatal, rutintalan csapat az alapszakasz és a rájátszás során egy alkalommal hagyták el győztesen a pályát. Rájátszásban a Veszprémet verték otthon, bajnokság végén mindkét csapat búcsúzott az élvonalból. Több lány is elmondta, hogy bár kiestünk, de ez a szezon felejthetetlen lesz számunkra!

A kiesés után voltak játékosok akik csapatot váltottak, voltak akik abbahagyták a játékot, voltak akik folytatták az NB II-ben is. Az amúgy is egy fiatal gárda tovább fiatalodott! Ennek ellenére a csajok kitettek magukért, végül a Veszprém mögött a második helyen zárták a bajnokságot.



Haladás-VSA bajnokcsapata (2015/16, NB II nyugati-csoport)



2015 nyarán újabb változások történtek a csapatnál. Az Akadémia és a Haladás egyesítette az erejét, egy közös csapattal vágtak neki az NB II-es pontvadászatnak. Ahol az újonnan alakult (veszprémi és pesti röpisekből álló) Balatonfüred volt a bajnokság nagy esélyese. A papírforma a pályán semmit sem ért, hiszen a szombathelyi a lányok egy fordulóval a bajnokság vége előtt már bajnokok, 20 lejátszott meccs során 17 alkalommal győztesen, háromszor pedig vesztesen vonultak az öltözőbe.

Már bajnokcsapatra még három mérkőzés vár a szezonban. Hétvégén már tét nélkül fogadják a Balatonfüred csapatát, majd jön a Palota elleni osztályozó az NB I-ért.