Interjú a 23 éves veresegyházi Floch Bernadettel, aki a napokban lett profi rúdtánc világbajnok.

Mikor lépett be az életedbe a rúdtánc? Ellőte/közben mit sportoltál?

10 év versenyszerű szinkronúszás után 15 évesen kezdtem el rendszeresen rúdtánc órákra járni. Anyukám szerint már óvodában is azt mondtam, hogy rúdtáncos leszek. Persze akkor még valószínűleg nem gondoltam komolyan. Kisiskolásként, láttam egy videó összeállítást egy rúdtánc versenyről. Onnantól kezdve nagy álmom volt, hogy kipróbálhassam ezt a sportot. A rúdtáncban maga a mozgásforma fogott meg. Kívülről nézve gyakran lehetetlennek tűnik egy-egy mozdulat kivitelezése, viszont gyakorlással minden megtanulható. Egyetemi éveim alatt, 3 évig versenyaerobikoztam. Az aerobik step válogatottal is volt szerencsém együtt dolgozni, mint tartalék.



Ha egy átlagember meghallja, hogy rúdtánc, akkor egy teljesen más világ jut eszébe, lát maga előtt. Miközben nagyon másról van szó.

A rúdtánc nagyon sokféle lehet. Három fő irányzatot különböztethetünk meg: sport, művészi és glamour. Találkozhatunk más megnevezéssel, és ezen belül is több stílussal, többféle versennyel és versenyrendszerrel. A sportos vonal egy a tornához nagyon hasonló irányzat, ahol a versenyzőknek kötelező elemeket kell bemutatni a gyakorlatukban. A művészi irányzatban a történetmesélés, az érzelmek kifejezése, érzelmi hatás a fontos. A rúdtáncnak a klasszikus, nőies, szexis vonaláról sem szabad megfeledkezni, persze nem szabad összekeverni a sztriptíztánccal, mert itt is gyakran elképesztő összekötéseket mutatnak be a lányok és még a magas sarkú is nehezíti a dolguk.

Ha valaki megismer, és megtudja, hogy mivel foglalkozol, néznek egyet, furcsállják?

Régebben többet kellett magyaráznom, hogy mi is az a rúdtánc. Szerencsére én mindig olyan közegben mozogtam, ahol elfogadták és támogatták, amit csinálok. A családom is nagyon büszke rám, ők is rengeteget segítenek egy-egy felkészülésem során. Sőt, az elmúlt versenyeim eredményeit nagyban a nővéremnek köszönhetem, elvégre az ő ötletei alapján készültek a gyakorlataim.



Napokban lettél profi rúdtánc világbajnok. Hogy lehet kijutni a vb-re? Hogy néz ki egy verseny, egy gyakorlat?

A Pole Theatre egy nemzetközi versenysorozat, aminek a vége a világbajnokság. Versenysorozat az országok által rendezett nemzetközi versenyekből áll. Egy-egy versenyen videós előselejtező alapján minden kategóriában (art, drama, comedy, classic) 5 versenyző vesz részt. Minden kategória győztese jogot nyer a Pole Theatre World versenyre, azaz a világbajnokságra. Egy verseny megnyerése még nem garantálja a világbajnokságra való kijutást. A sok nyertes közül, kiválasztják az öt legjobbat, akik versenyezhetnek, az idei erős mezőnyt az is mutatja, hogy most 6-ra módosították a vb-n ezt a számot.

A világbajnokságon a comedy (művészi) kategóriában indultam. Itt nagyon sok múlik magán a történeten és a poénokon. A rudas trükkök szép kivitelezése az alap, mindehhez pedig egy színházat, minél nagyobb showt kell a színpadra vinni. Nem csak fizikálisan kell a toppon lenni, mindenre oda kell figyelni, az előadásmódra, a ruhára, díszletre, háttérvideóra, mindennek összhangban kell lennie. A 4 perces gyakorlatomon belül kétszer kellett átöltöznöm, és 7 szereplő volt még rajtam kívül, akiknek ezúton is köszönöm, hogy eljöttek velem.



Milyen utad volt eddig, pályafutásod legfontosabb történései, eredményei, sikerei, kudarcai….?

A 10 év szinkronúszásból nehéz lenne egy eseményt kiemelni, de az ott eltöltött idő és mindaz, amit ott megtanultam meghatározta egész eddigi életemet és a pályafutásomat. 2011-ben elkezdtem rúdtáncolni. 2012-ben indultam az első amatőr bajnokságon, akkor még középhaladó kategóriában. 2013-ban junior világbajnokságot nyertem. 2014-ben sikerült a címvédés. Egyetemi éveim alatti 3 év versenyaerobik (2015-2018), ahol körülbelül másfél évig az aerobik step válogatottal is dolgozhattam. 2016-ban indultam először comedy kategóriában. Ma már kétszeres Pole Theatre Hungary comedy győztesnek mondhatom magam. 2017-ben voltam először a vb döntőjében, az idén meg is nyertem.

Nagyon sok mindent megtanultam a győzelmekig vezető úton. Évek kemény munkája van minden győzelmem mögött. 2017-ben is ott voltam már a Pole Theatre World versenynek az 5 döntőse között, akkor nagyon csalódott voltam, hogy nem nyertem. Nem egyszer volt arra is példa, hogy sírva jöttem le a színpadról, mert akkor úgy éreztem, hogy nagyon elrontottam a gyakorlatomat. Pár éve nagyon mélyponton voltam, de teljesen megváltoztatta a felfogásomat, így hálás vagyok ezért az időszakért is.

Sérülések, esések mennyire találtak meg?

2013-ban a junior Európa-bajnokságon nagyon izgultam egy elem miatt, nem voltam biztos benne. Leestem és kiment a bokám, úgy csináltam végig utána a duó számunkat is. Szerencsére ez nem látszott a gyakorlaton és mindkét számban első helyen végeztem/végeztünk. Azóta nagyon figyelek, hogy csak olyat tegyek be a gyakorlatomba, amiben 1000% biztos vagyok, persze hibák így is előfordulnak néha, de nem kockáztatok meg még egy esést. Edzéseken is elővigyázatos vagyok, inkább megkérek valakit, hogy segítsen, ha nem érzem biztosnak vagy nagyon félek egy átkötéstől, egy elemtől.

2014-es vb-n a melegítésekor meghúzódott lábam, sajnos az egyetemi éveim alatt lett belőle egy elég komoly túlterheléses sérülésem. Szerencsére összehoztak akkor egy nagyon jó sportmasszőrrel, aki helyrehozta a sérülésem és azóta is nagyon sokat segít a felkészüléseim során.



Eredményeid mögött mennyi munka van?

Nagyon változó, időszaktól is függ. A hétköznapokban rúdtánc oktatással foglalkozom a Baross Egészségközpontban, és a Dollhouse Budában is vannak csoportos óráim, emellett a Rúdvilág stúdióban magánóráim is vannak. Mivel most már saját magamat edzem és készítem fel a versenyekre, így mindig ezekhez is igazítom a terhelést, nehogy túledzetté váljak, túlterheljem a testemet és lesérüljek. A versenyidőszakban teljes mértékben a koreográfiára koncentrálok, a verseny előtti hetekben napi szintű az edzés. A gyakorlat elkészítése után folyamatosan ismétlem a részeket, elem összekötéseket, félben majd egészben. Az alapozó időszakokban az óráim mellett heti 3-5 edzésem van: erősítés, nyújtás és rudas, de ilyenkor szeretek futni is eljárni.

Milyen tulajdonságaidnak köszönheted az eddigi sikereidet?

Mind a junior címeim, mind a mostani győzelmem mögött rengeteg munka, lemondás és áldozathozatal van. A legfontosabb az alázatos munka és a kitartás. Az motivál, hogy kihozzam magamból a legtöbbet, mindig fejlődjek, sosem az, hogy nyerjek. Mikor a győzelem motivált mindig elrontottam a gyakorlatomat, mert nem a lényegre koncentráltam.

Ebben a sportágban fontos a megjelenés. Az alakodért sokat kell tenned, vagy jó géneket örököltél?

Is-is. Vékony alkat vagyok, ugyanakkor ha nem figyelek az étrendemre az rajtam is meglátszik. A versenyek előtt mindig diétázom, a színpadon különösen fontos, hogy fitt, szálkás izomzattal álljak ki. A verseny előtt az edzések is fokozottabbak, így az is segít a szálkásításban.



A versenyeken „kevés” ruha van rajtatok. A hétköznapokban ez mennyire igaz rád? Ilyenkor a szexis, vagy a sportos vonalat követed, akár az utcán, akár a strandon?

A hétköznapokban egyre inkább sportosan öltözöm, elvégre vagy órát tartani vagy edzésre megyek. Ugyanakkor imádok néha kiöltözni, sminkelni és magas sarkút hordani. Mióta rúdtáncolok sokat változott az alakom, sokkal szélesebbek a vállaim és nagyobbak a karizmaim, így leginkább a testhez simuló ruhákat szeretem. A mély dekoltázs helyett pedig a popsit kiemelő rucikat részesítem előnyben, így a strandon is kedvelem a brazílosabb fazonú bugyikat.

Közeli és távoli terveid, céljaid?

A Pole Theatre Hungary verseny selejtező eredményeit várom jelenleg, júniusban kerül itthon megrendezésre a verseny. Júliusban a Pole Theatre World utáni legrangosabb Pole Theatre UK versenyre már bejutottam, lassan arra el kell kezdenem készülni, ugyanis új gyakorlattal állok majd színpadra. Sok munka egy ilyen komplex gyakorlat összeállítása. Örülnék, ha a jövő évi vb-n újra ott lehetnék a döntősök között. Jelenleg a Maxnutrition és a Rúdvilág szponzoráltja vagyok, amíg lehet szeretnék versenyezni és további szponzorokat találni, akik anyagilag támogatnak. Jelenleg minden kiutazást, versenyt magamnak finanszírozok. Bevételünk nincs, nyertesek sem kapnak semmilyen anyagi juttatást.