A Menő Csajok Ligája online versenyünk hetedik versenyzője: Elek Réka, a 22 éves veresegyházi volt versenytáncos.

8 évesen kezdtem el táncolni. Akkoriban elég sok sportot űztem: úszás, RG, balett és ezek mellé jött még a versenytánc. A szüleim sportolók voltak, így fontos volt számukra, hogy én is minél több sportot kipróbáljak és amennyire lehet minél komolyabb szinten csináljam, hiszen ezek nagyon sok hasznos dologra megtanítanak egy gyereket. Tisztán emlékszem: egy hétvégén kint volt az egész család a kertben, amikor anya kipakolta a levelesládát és behozott egy szórólapot, egy felhívást, hogy lehet menni társastáncot tanulni. Úgy gondolták fontos, hogy legalább alap szinten megtanuljam, mivel én is szerettem volna, így a legjobb barátnőmmel párban be is beírattak. A legelső órán angol-keringőt tanultam és countryt, ami azonnal elvette a kedvem az egésztől. Ugyanis párt kellett váltani a koreográfiában, a csere nekem egyáltalán nem tetszett, mivel nem voltam hajlandó megfogni a fiúk kezét, valljuk be a versenytáncban egy idő után elengedhetetlen, de anyukám unszolására jártam tovább az órákra. 4 sportot űztem egyszerre az iskola mellett, amit lehetetlen volt tartani úgy, hogy közben kitűnő tanuló is legyek, így először abbahagytam az RG-t majd a balettet. Maradt az úszás és a versenytánc. 12 éves koromba újra dönteni kellett, ekkor kaptam egy lehetőséget az egyik legjobb úszócsapat edzőjétől, hogy elvinnének, mert baromi tehetséges vagyok, bármi lehet belőlem a jövőben. De a szüleim úgy döntöttek, hogy nem szeretnének belőlem egy úszónőt, inkább táncoljak, maradjak nőiesebb, sokkal nagyobb hasznom lesz belőle a jövőben. Így maradt a tánc!



Kislányként az volt a célom, hogy mindent letáncoljak, ahogy azt megtanultam és minél jobb helyezéseket érjek el. Azt a bizonyos B osztály utáni vágyakozást sose felejtem el. Minden edzés után mondtam anyukámnak -mert minden edzésemen ott ült- alig várom, hogy azt nézhesse ahogy a B-s sorokat gyakorlom, hát ez hamarabb eljött, mint gondoltam.



12 évesen már egy 30 éves férfival táncoltam a felnőtt mezőnyben. Rá három évre, 3 párcsere után egy román fiúval (Sorinnal) folytattam a versenyzést. Vele öt évig alkottuk egy párt, 11-szer lettünk magyar bajnokok. Amire a legbüszkébb vagyok, az a kijevi tíztánc világbajnokság, ahol a 10. helyen végeztünk.



5 roppant sikeres év után szakítottunk és elhatároztam, hogy visszamegyek versenyezni. De az élet valahogy nem adott nekem erre lehetőséget, viszont hajóra non-stop kaptam a megkereséseket, amiket sorra vissza is utasítottam, mivel maximálisan a visszatérésemre fokuszáltam, de 2 év után úgy éreztem, hogy talán nem véletlen, hogy hívnak, így teszek egy próbát. Hajón latin és standard show-kat mutattunk be. A hajón egy teljesen más világba kerültem. Remek tapasztalat volt számomra. Gyönyörű, szebbnél szebb helyeken jártam, több bakancslistás helyet láthattam, pl. Bora-Bora, Fidzsi-szigetek, Tahiti…..



Az év elején jöttem haza. Egyelőre a tánccal nem nagyon foglalkozom, maximum ha esküvőre vagy szalagavatóra tanítok, illetve a versenyeken táncosoknak haj stylistkodom. Hamarosan saját vállalkozást csinálok barátnőmmel, ami úgyszintén haj témával kapcsolatos. Tele vagyok motivációval és ötletekkel a jövőmmel kapcsolattal.



Menő Csajok Ligája versenyükről itt tudsz olvasni