Répcelak tekecsapata újabb történelmi sikert aratott, nem is kicsit: először verték meg a Szegedet, csongrádiak 78 bajnoki után kaptak ki, Répcelak az ősz bajnoka!!

Répcelakon, a vasi 2600 fős kisvárosban 1979-ben alakult meg az akkori Bányász kötelékében a szakosztály. Azóta sok minden történt a klub és a csapat életében is.

1979-ben alapított szakosztály, hol a megyeiben, hol az NB III-ban szerepelt, és volt olyan (1990-91) mikor el sem indult a bajnokságban! Gárda első komolyabb sikerére 20 évet kellett várni, 1996/97-es szezonban a csapat megnyeri az NB III-at, felkerül az NB II-be. Aztán jött újra 7 csendes év.

2004 áprilisában levél érkezett az egyesülethez: NB I létszámát emelik, 8 csapatos osztályozót írtak ki, ahová Répcelakot is meghívják (fiúk az NB II északnyugati csoportjában a harmadik helyen végeztek). Az osztályozó Fradi-pályán került megrendezésre. 8 csapat közül az első öt válthatott osztályt! Répcelak a negyedik lett! Itt már a csapat játékosa volt Gosztola László, aki mai is pályára lép! A sikeres májusi osztályozó után nem minden vezető úszott boldogságban. Nem minden elnökségi tag akarta az NB I-et. Az ellenzőknek nem tetszett, hogy a csapatnak a hazai meccseit Szombathelyen kell játszania. Mivel Répcelakon akkor még csak kétsávos pálya volt, és az osztálynak megfelelő létesítmény csak a közel 50 km-re levő megyeszékhelyen volt. Másfél hónapos huzavona után június közepén megszületett a tekések számára a pozitív döntés.

Innen elindult egy történelmi időszak. Igaz a gárda két év NB I-es szereplés után kiesett az NB II-be, de az azonnali visszakerülés után már nem volt megállás.

2011-ben megépül és átadásra kerül a város modern tekecsarnoka. Gárda hozza papírformát, magabiztosan nyeri meg az NB I-et. Ősszel már a legjobbak között léphettek a pályára. Már az első évben letették a névjegyüket. Nagy meglepetésre a csapat negyedik lett, és nagyon közel volt a bronz is. Ami következő évben már sikerült, sőt zsinórban háromszor! Közben a csapat kiléphetett a nemzetközi porondra. 2012-ben az NBC kupán, a harmadik számú európai megmérettetésen a csapat 12. lett, 2013-ben hatodik, 2014-ben harmadik, 2015-ben pedig második, amivel jogot szereztek a BL-ben való szerepléshez. Az első BL évben egy kört mentek, Maribor elleni siker után a német sztárcsapat, a Zerbst állta útját a vasiaknak.

Megérkeztünk napjainkhoz. Nyáron alaposan megváltozott a csapat kerete. Zapletán mellé (aki tavaly nyáron igazolt Répcelakra) újabb világbajnokot igazoltak, Kakuk Levente személyében. Melléjük érkezett két tehetséges ifjú, Brancsek János és Molnár Pál. Az eddigi sikerek kiharcolói pl. Rudolf, Pete, Farkas, Gosztola távoztak, vagy távozniuk kellett. Többször elhangzott, hogy négy zsinórban elért bronz után cél a fényesebb érem, és elsősorban nem az ezüst.

Az első őszi erőpróba az NBC Kupa volt. Bár a Répcelak az ötödik helyen fejezte be a selejtezőt, de a német Staffelstein kizárásával (egyel több idegenlégióst szerepeltettek a megengedettnél) kizárásával mégis a négybe kerültek. Az elődöntőben szenzációs teljesítménnyel (3917 fa!!!!) múlták felül a német Schwabsberg csapatát. A döntőben még rátettek egy lapáttal, a szlovén Maribor ellen 3977 (!!!) bábut döntöttek el. Kakuk Levente 720 fa, Brancsek János 626, Móricz Zoltán 677, Molnár Pál 617, Zapletán zsombor 693, Ritter Tamás 644. És végül magabiztosan nyerték meg a történetük első NBC aranyát.

Elődöntő: Répcelak- Schwabsberg 7-1.
Döntő: Répcelak- Maribor 7-1.

Az NBC-arany újabb BL szereplést jelentett. Az első fordulóban a lengyel bajnokot oda-vissza verték, és várják a januári folytatást, ahol újra Zerbst csapatával ütköznek meg.

Bajokságban is menetelnek: a szombati az év utolsó meccse előtt a csapat mellett 9 győzelem és egy döntetlen állt. Fogadták az elmúlt négy év bajnokát, az idei BL-győztes Szegedet.

A répcelaki csapat honlapjáról szemezgettünk a meccs után. Az eredetileg november 26-ra kiírt találkozót a két gárda Bajnokok Ligája kötelezettségei miatt kellett december 17-re halasztani, így az év utolsó összecsapása döntött arról, hogy melyik együttes zárja az élen 2016-os esztendőt. Az esélyek talán sosem voltak ilyen kiegyenlítettek, de mindennel együtt is a Szeged volt az ütközet esélyese. Döbbenetesen feszült, felfokozott érzelmeket kiváltó mérkőzésen, óriási, túlzás nélkül történelmi sikert elérve legyőzte a hazai bajnokságban 78 (!) összecsapás óta veretlen Alabárdos-Szegedi TE együttesét, és ezzel őszi bajnok a teke Szuperligában a Répcelaki SE csapata! Bár rémálomszerűen indult a találkozó a Répcelak számára, de a tomboló hazai nézők és játékosok legnagyobb örömére 6-2-es (3709-3651) hazai győzelemmel zárult a fantasztikus ütközet!

Fotó: Szarka Sándor/facebook