A 23 éves Tóth Vivien a Fradiban tornászott, 8 éve már edző. Röviden a pályafutásáról és a sport szépségéről.

Apukám sportoló volt innen indult, hogy én is sportoljak. 7 évesen kezdtem el, amikor levitt a Fradi tornatermébe. Azonnal beleszerettem a tornába. A csoporttársaimhoz képest későn kezdtem el, így szorgalmasabbnak kellett lennem, hogy a lemaradásomat be tudjam hozni, ami azért nem volt könnyű. Az elemek mind nagyon izgalmasak voltak, főleg amikor a nagyobbakat néztem, érdekelt hogyan lehetne végrehajtani őket.



A mozgás olyan örömöt ad, amit senki és semmi nem tud nyújtani, pótolni. Frissebbnek, fittebbnek, egészségesebbnek érzem magam minden edzés után. A versenysport, önuralmat, fegyelmet, szorgalmat, kitartást adott. Ezeket mind a hétköznapokban is alkalmazom a mai napig. Ezeket soha nem cserélném le semmire. Imádtam az edzőtáborokat, imádtam bemutatózni felejthetetlen élmények. Ami az eredményeimet illeti: ugrásban Budapest bajnok voltam, kamaszként az volt a fő szerem. 15 évesen fejeztem a versenysportot, egy térdsérülés miatt. Később mikor már abbahagytam néhány régi társaimmal összeálltunk és elindultunk felnőtt II. osztályban. Itt is ugrásban voltam helyezett és csapatban bajnokok és másodikak voltunk többször is. De ez már igazán csak örömtorna volt. Jó hangulat, régi arcok… igazán hangulatos minden ilyen felnőtt verseny.



Az edzősködést 15 évesen kezdtem, először csak segítőként, nemsokára már saját csoportom lett. Rádöbbentem, hogy ebben lelem teljes örömömet. Van hozzá érzékem és a gyerekeket is nagyon szeretem. Imádok velük foglalkozni, szeretem azt, ahogyan felcsillan a szemük, amikor megtanulnak egy új elemet, amikor fülig érő szájjal szaladnak oda hozzám egy sikeres gyakorlat után. Főállású edző vagyok. Most váltottam tornáról fitneszre. Izgalmas váltás és nagyon élvezem, más ugyan, de ameddig ilyen szorgalmas, lelkes, ügyes és mosolygós gyerekkel foglalkozhatok, addig tökéletesen megfelel minden elvárásomnak. És határozottan állíthatom, hogy a munkám az életem. Imádom!