Interjú Meleg Dórával, a 29 éves akrobatikus torna edzővel.

Egyértelmű volt, hogy sportoló leszel, vagy voltak más terveid is?

Inkább fiús lány voltam. Babák helyett jobban érdekelt a kisautó, homokozó, a fiúkkal is szívesen játszottam. Mivel sok időt töltöttem vidéki nagyszülőknél, az első ambícióm az volt, hogy állatorvos leszek. Szerettem mozogni kisgyerekként, de nem voltam annyira "sportos". Iskolakezdéskor a szüleim szerencsére tudták, hogy ez is fontos része az egészséges életnek. A közelben akkor indult be egy jazz balett táncegyesület, ott kezdtem el a sportot. Szerencsém volt, mert sok hely nagyon pontatlan képzést ad, hiszen nem élversenyzőket nevel, de itt jó alapokat kaptam, különösen a balett és a lazaság terén.

Hogy lett jazz balettból sportakrobatika, majd aerobik? Milyen eredmények vannak mögötted?

A táncon akrobatikus elemeket is oktattak. Én ezeket élveztem legjobban, szerettem fejjel lefelé lenni. 8-9 éves koromra már kimondtam, hogy ebből én többet szeretnék tanulni, szaltózni szeretnék. Az akrobatikát oktató edző javasolta, hogy próbáljam ki a szertornát, és a Fradiba irányított. Sajnos ott ehhez már túlkoros voltam. Utólag nem bánom, felnőtt fejjel látom, hogy az alkatom ahhoz kevésbé lett volna jó. Viszont ajánlották az akrobatikus tornát, és oda felvettek. Két évig párhuzamosan csináltam a táncot és az akrobatikát. Ez nagyon megterhelő volt a szüleimnek is, heti 3 akrobatika, 3 tánc. Voltak napok, amikor egyik edzésről rohantunk a másikra. Amikor dönteni kellett, az akrobatikát választottam. Volt, hogy időközben kipróbáltam mást, például szinkronúszást, lovaglást, műugrást, de végül mindig maradtam az akrobatika mellett. Nem bántam meg.

2 Európa- és 3 világbajnokságon vettem részt női hármas egységekkel. Legjobb eredményünk 2010-es vb-n elért döntős, 8. helyezés volt. Erre 15 éve várt a sportág.

Mikor 2010-ben, 21 évesen abbahagytam az akrobatikát, sorozatos véletlenek folytán jutottam el a versenyaerobikhoz. Ezt is nagyon szerettem, egészen 2016-ig versenyeztem. Felnőtt fejjel belecsöppenni egy sportágba egészen más élmény volt, megvolt a tudatoság, viszont nem volt meg a sportági tudás és a rutin. De bizonyítani akartam, hogy lehetséges beletanulni a megfelelő alapok mellett. Aerodance csapatban Eb 3. és vb 4. helyezés volt a legjbb eredményünk.



Pályafutásod legszebb, legmeghatározóbb pillanatai, örömei, kudarcai, csalódásai?

Körülbelül 10 éves lehettem, amikor egyik akrobatika versenyen a talajra lépés előtt az edző azt mondta, próbáljuk meg olyan feszesen megcsinálni a gyakorlatot, hogy teljesen elfáradjunk. Úgy feszítsük a térdünket, spiccünket, hogy begörcsöljön. Nagyon komolyan vettem, teljesen kimerülten jöttem le a talajról. De megértettem, mit jelent a feszesség, a pontos végrehajtás. Onnantól kezdve ezt próbáltam az edzéseken is.

Mély nyomot hagyott bennem az első nemzetközi verseny is. Nem sokat láttam korábban ebből a mezőnyből, élőben látni az igazi profikat szinte sokkoló volt. Mai napig emlékszem az elhatározásra, hogy ilyen irányba akarok fejlődni.

Az egyik legjobb élmény egyértelműen a 2010-es világbajnokság volt. A felkészülésünk tökéletesen sikerült, és a versenyen ki is tudtuk hozni magunkból a legjobbat, így döntőbe jutottunk. Érdekesség, hogy a versenyen nagyon sok rontás történt, mert a teremben nem működött jól a szellőzés, a szervezők már jeges vödröket raktak ki a sportolóknak. Szinte fürödtünk a magnéziumporban, hogy ne csússzanak szét az elemek. Mi viszont a felkészülésünk alatt gyakran futottunk a legnagyobb hőségben, és a tornatermünkben is volt, hogy 35 fok fölötti melegben edzettünk, így sokkal jobban bírtuk ezt a klímát, mint a többiek. Amivel igazán megszenvedtünk az előtte levő hetekben, az a versenyen előnnyé vált.

Aerobikban nagy lépés volt, mikor az ÓWDSE-be kerültem, ahonnan sikerült eljutni a válogatottságig. Legemlékezetesebb számomra itt a 2015-ös Európa-bajnokság volt, ahol először versenyezhettem a magyar aerodance csapat tagjaként, és 3. helyezést értünk el. Ehhez nekem borzasztóan sokat kellett fejlődni, amiért mind a saját egyesületem edzői, mind a debreceni csapat edzői is rengeteget tettek.



Az egyik legnehezebb időszak egy sérülésből való felépülésem volt. Bokaszalagszakadást szenvedtem egy rossz mozdulattól, még csak nem is egy nehéz elem közben. Műtét, rehabilitáció. Nehéz volt feldolgozni a viszonylag lassú gyógyulást. Edzőim, akkori társaim türelmesen vártak rám. Folyamatosan edzettem, gipszelt lábbal is. Egy nagyon lelkiismeretes gyógytornásszal dolgoztam, aki megértette, hogy nekem nem lesz elég az "átlagos" gyógyulás, és vissza tudtam állni a sportba.

A legnagyobb kudarcélményem a 2009-es Európa-bajnokság volt, ahol sajnos rajtam, az én hibámon úszott el a döntős helyezés. Egyébként nem szokás a csapatból egy embert kiemelni, se siker, se kudarc esetén, hiszen a közös elemekben mindenki részt vesz, de itt egyértelmű volt az én felelősségem. A mai napig pontosan emlékszem arra a pillanatra, ahogy kibillentem az egyensúlyomból, és túl korán ledőltem egy kézállás helyzetből. Ezeken nehéz továbblépni.



Az elértekkel elégedett vagy, vagy van benne hiányérzet?

Nem voltak igazán jó adottságaim, nagyon sokat kellett dolgoznom a fejlődésért. Sokáig le voltam maradva a többiektől, de akár otthon is hajlandó voltam edzeni, hogy utolérjem a többieket. Amiben viszont jó voltam, hogy a fölsőimet minden áron védtem, elkaptam. Ijesztő tud lenni, mikor egy nagy súly zuhan az ember feje felé, de ezt le kell tudni győzni, mert a mi felelősségünk az ő testi épsége. Ezt hamar megértettem, a fölsőim biztonságban érezték magukat.
Mikor elkezdtem a sportot, nem eredményekben gondolkodtam, inkább elemekben, amiket én is meg akarok tanulni. Azt sosem gondoltam, hogy eddig eljutok. :) A pályafutásom eredményeivel maximálisan elégedett vagyok.
Hiányérzet? Igen, a sport maga, a versenyek, a szőnyeg mind nagyon hiányoznak.

8 éve edző vagy, ez akkoriban tudatos döntés volt, vagy véletlenül csöppentél bele ebbe a világba? Nagyon más edzőnek lenni, mint sportolónak? Tanítványaid, hogy szerepelnek?

Tudatos döntés volt részemről, hogy amit megtanultam, azt tovább szeretném adni. 2010 óta edzősködöm a Fradiban. Először egészen kezdő csoporttal kezdtem, mára az utánpótlás versenyzőkkel dolgozom. Edzőként sokkal nehezebb dolgom van, hiszen én kiadhatom a feladatot, segíthetek, irányíthatok, de a végső megmérettetésen már csak néző vagyok. Nehéz az ilyen tehetetlenség, nem véletlenül van tele a világ vicces videókkal a versenyeken izguló, feszengő edzőkről. Eddig tanítványaim az ország élvonalában voltak, bármilyen kategóriáról is legyen szó, országos dobogón állnak szinte minden alkalommal, és azon vagyok, hogy ez így is maradjon.



Civilben mivel foglalkozol? Terveid, céljaid?

Dolgozom. Sajnos ez nem az a munka, amiból meg lehet élni. Sport mellett egyetemet végeztem, részmunkaidőben dolgoztam. Jelenleg az edzéstartás is csak másodállás, emellett megvan a "civil" foglalkozásom marketingesként. Van két maine coon cicám, akiket imádok agyonsimogatni. Bár sokat ülök számítógép előtt, szabadidőmben mégsem vetek meg néha egy kis játékot, youtube videózást sem. A nagy-nagy terv, megtalálni azt a mozgásformát és mennyiséget, ami mellett nem hiányzik annyira a versenyzés.